Július 30 2010 04:19:34
Családi nap a szegedi Jobbik szervezésében augusztus 7-én szombaton
A Jobbik Magyarországért Mozgalom szegedi szervezete nyílt családi napot rendez 2010 augusztus 7-én szombaton 10 órától a Horthy Miklós úszóház előtt.

További információk a rendezvény plakátján. Megtekintéséhez kattintson a 'Bővebben' menüpontra
Meghalt Móna István olimpiai bajnok öttusázó
Hosszú, súlyos betegség után hunyt el dr. Móna István öttusázó olimpiai bajnok. Az Olimpiai Bajnokok Klubjának alapító alelnöke volt, ő írta az alapszabályt is, hetvenedik születésnapját már nem élte meg.

Folytatáshoz: kattintson a 'Bővebben' menüpontra
Ahol szeretik a focit... (Videóval)
Hatalmas tömeg várta Gutit Isztambulban - a Besiktas szurkolói szép számban látogattak ki az Inönü Stadionba, hogy köszöntsék a gárda új igazolását.

A cikk folytatása és videó a bővebben menüpontnál!
Nemet mondott a kormány a fiatalok egészséges fejlődésére

A Jobbik megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a kormánytöbbség kihátrált a mindennapi iskolai testnevelésóra bevezetésétől. A szavazás értelmében a kormánypártok leszavazták ennek lehetőségét.

Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője, a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Fidesz csütörtökön eredetileg kormányprogramjának egyetlen konkrét javaslatát kívánta megvalósítani, a parlament oktatási bizottsága azonban az utolsó pillanatban, az egyeztetés hiányára hivatkozva javasolta ennek a rendelkezésnek az elvetését. Ennek értelmében szakmapolitikai egyeztetések szükségességére hivatkozva kiveszi a mindennapi testnevelésórákra vonatkozó rendelkezéseket a törvénytervezetből.
A Jobbik képviselője úgy fogalmazott, az oktatásban továbbra is liberális elvek uralkodnak, erre utal ugyanis szerinte, hogy így továbbra is csak a gazdag szülők gyerekei sportolhatnak Magyarországon.
Szilágyi György szerint a jövő évi tanévkezdésig lett volna lehetőség a mindennapi testnevelés feltételeinek megteremtésére. A heti ötszöri iskolai testmozgás elsősorban a szegényebb gyerekeknek kedvezett volna, ennek hiányában viszont beteg, elhízott, és szellemileg is dekoncentrált ifjúság kerül ki az iskolapadokból.

barikad.hu-mti

Szilágyi György sajtótájékoztatójának szövegét a'Bővebben' menüpont alatt olvashatja
Ferencvárosi Családi Nap a Goldball pályán

Az eredetileg tervezett 2-es edzőpálya helyett, néhány száz méterrel arrébb, a Goldball pályán kerül megrendezésre az I. Ferencvárosi Családi Nap.

Egész napos focitorna, szurkolói csoportok, baráti társaságok és meghívott csapatok részvételével. Ugrálóvár a legkisebbeknek, íjászat a nagyobbaknak, tombola, büfé, kézműves és ruházati termékek vására a CFO Kft., valamint a Viking Bolt jóvoltából. Este pedig a nemzeti rock három jeles képviselőjének (Magozott Cseresznye, Fejbőr, Romantikus Erőszak) koncertje. Ezek várják a rendezvényre látogatókat, akik közül az egészen kicsiktől, a legidősebbekig mindenki találhat szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget.

Folytatáshoz: kattintson a 'Bővebben' menüpontra
Európa-bajnok a női öttusaváltó
Aranyérmet nyert a Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású csapat a debreceni öttusa Európa-bajnokság női váltóversenyében.

A magyarok a vívás nagy részében eredményesen szerepeltek, de a lengyelektől elszenvedett 7-2-es vereséggel a végére kiszorultak az első három közül, az úszásban - 3x100 méteren - nagy különbségű győzelmükkel két szám után az élre álltak.

Folytatáshoz: kattintson a 'Bővebben' menüpontra
Kedden kezdődik Budapesten a junior birkózó-vb
Keddtől vasárnapig Budapesten rendezik meg a junior birkózó-világbajnokságot, amelyen 65 ország legjobb 20 éven aluli versenyzői csapnak össze egymással a Syma Csarnokban.

Folytatáshoz: kattintson a 'Bővebben' menüpontra
MOB: Schmitt megy - jön Kokó?
Schmitt Pál az államfői poszt átvételével párhuzamosan lemond a Magyar Olimpiai Bizottság vezetéséről. A MOB elnöke utódjaként szívesen látna egy olimpikont - derült ki a debreceni öttusa Eb kapcsán tartott sajtótájékoztatón.


Folytatáshoz: kattintson a 'Bővebben' menüpontra
A sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvénycsomag módosító indítványai
A sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvénycsomaghoz benyújtott módosító indítványok megtalálhatóak a parlament honlapján, az alábbi linken:

http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_lekerd?P_CKL=39&P_IZON_TOL=573&P_FOTIP=null&P_TIP=null

vagy ide kattintva:
Link

Akinek van egy kis ideje, összevetheti a különféle frakciók különféle módosító javaslatait. Büszkék lehetünk arra, hogy ígéretünkhöz híven próbáljuk képviselni az egyetemes magyar sport érdekeit szakmai szempontok alapján.
A magyar sport segíti az árvízkárosultakat
A Köztársasági elnökké választott Schmitt Pál, a MOB elnöke, az országot ért árvízi katasztrófa első napjaiban szólitottta fel a magyar sporttársadalmat , az összefogásra, az árvízkárosultak megsegítésére. Olimpiai bajnokok, sportolók, szakvezető, szakszövetségek, sportegyesületek, magánszemélyek csatlakoztak, szolidaritásukat bizonyítja, hogy a bajban lehet a magyar sportra számítani.


Folytatáshoz: kattintson a 'Bővebben' menüpontra
A sporttal összefüggő törvénycsomag parlamenti vitája
A Jobbik frakciója aktívan próbálta képviselni az egész magyar sport érdekeit. A Fidesz két hete benyújtotta (állítólag 8 éve készülő) törvénycsomagját, mely a sportéletre hatalmas hatással lesz a jövőben.
Szilágyi György kivonatos parlamenti felszólalásairól készült videókat itt tekinthetik meg.
A Jobbik-sportkabinet szakértőjének írását itt olvashatja.
Szétesőben az Újpest hoki- és pólócsapata
Az idén 125 éves Újpest egyelőre nem ünnepségsorozattal tölti jubileumát: a jégkorong- és a vízilabda-szakosztály is a szakadék szélén táncol. Mindkét helyről sorra igazolnak el a piacképes játékosok, jönni viszont nem jön senki... Borús pillanatképek a IV. kerületből.


Folytatáshoz: kattintson a 'Bővebben' menüpontra
Látvány vagy csapatsport?


Egy régóta várt törvényjavaslat került a Magyar Országgyűlés elé. Az elmúlt 8 évben szinte kizárólag olyan elképzelések valósultak meg, melyek a magyar sport tönkre tételét voltak hivatottak véghez vinni.
Külföldi példákhoz hasonlóan a kormány adókedvezményekkel próbálj meg segíteni a magyar sporton. Vagyis csak próbálna... Mert mi a legfőbb problémája ennek a törvénymódosító javaslatnak? Diszkriminatív módon csupán 5 kiváltságos sportágnak ad olyan lehetőségeket, melyek a jövőt jelenthetik számukra. Ellenben az összes többi sportág, legyen az egyéni, vagy csapatsport, diáksport, vagy szabadidősport, vagy akár a fogyatékosok sportja e törvénymódosító csomag alapján nem látják a jövőt.



Folytatáshoz: kattintson a 'Bővebben' menüpontra
Idén is lesz fáklyás evezés Kolonics emlékére

Csütörtökön lesz két éve, hogy elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, a hazai és a nemzetközi kenusport kiemelkedő alakja. A szomorú évforduló alkalmából - csakúgy, mint tavaly - fáklyás emlékevezést tartanak Csepelen.




Folytatáshoz: kattintson a 'Bővebben' menüpontra
A paralimpikonok szerint esélyegyenlőséget sért az új sporttámogatási rendszer
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) közleményben fejezte ki tiltakozását a kiemelt sportágak adótámogatásának lehetséges törvényi módosítása ellen, a szervezet szerint ugyanis ez esélyegyenlőségi alapelveket sértene.



Folytatáshoz: kattintson a 'Bővebben' menüpontra
Vona Gábor köszöntője
Vona Gábor (a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Magyarország leendő miniszterelnöke) köszöntője
Tömör-Tones Zsolt köszöntője
Tömör-Tones Zsolt (a Jobbik Magyarországért Mozgalom Sportkabinetjének vezetője) köszöntője


Nyilvános szavazás
Ön szerint kik lennének a legalkalmasabbak a jelenleg felső vezetés nélkül maradt FTC Labdarúgó Zrt. Irányítására?

Volt szocialista államtitkár

Ferencvárosi kötődésű volt labdarúgók

Baloldalhoz köthető személyek

Ferencvárosi kötődéssel nem rendelkező üzletemberek

Legújabb cikkek
· A sporttal összefügg...
· Szilágyi György fels...
· Szilágyi György inte...
· Balczó Zoltán a Jobb...
· Tömör-Tones Zsolt kö...
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Üzenőfal
Név:

Üzenet:

Ellenőrző kód:


Írd be az ellenőrző kódot:



16/07/2010 07:53
A fórum (egyenlőre kísérleti jelleggel) működik. Várjuk ötleteiteket ott is!

Csaba
14/07/2010 04:09
Esetleg egy fórum motor telepítése?

kritikus
11/07/2010 21:54
nem csak hetente 1x kéne frissülni...

23/06/2010 21:33
Várjuk látogatóink ötletét, hogyan fejleszthetnénk az oldalt! Ha bárkinek tudomása van olyan sporteseményről, amelyre olvasóink kíváncsiak lehetnek, kérem írjon a kapcsolat menüponton található email

pisti
23/06/2010 20:49
én meg mást is...

Tamás
01/06/2010 07:24
Hiányolom a kajak-kenu világkupa beszámolót

Tárogató Hangján/Ekpafat
17/05/2010 15:02
Gratulálok az oldalhoz! Jó egészséget, sok sikert a további munkához!

Erika
07/05/2010 10:40
Adjon az Isten ! Remek oldal ! Gyermekeinknek szüksége van a rendszeres sportra, viszont egy sportegyesületben olyan havi költségek vannak, hogy azt kész katasztrófa kifizetni. Két gyermeknél szinte

Magyar Rendet!
06/05/2010 11:25
Amíg sportpályafutását végigbundázó focisták előbb csomagtartóból "kereskedve2 aztán üzleteket nyitva randalírozhatnak addig nem lesz rend!!!

levente
04/05/2010 23:47
Biztosíthatom a sportrepülőket, hogy figyelemmel kísérjük a pályafutásukat! Magam is nagy rajongója vagyok a a sportrepülőknek!

Generálási idő: 0.38 másodperc 27,764 egyedi látogató