Szeptember 04 2010 20:04:50
A paralimpikonok szerint esélyegyenlőséget sért az új sporttámogatási rendszer
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) közleményben fejezte ki tiltakozását a kiemelt sportágak adótámogatásának lehetséges törvényi módosítása ellen, a szervezet szerint ugyanis ez esélyegyenlőségi alapelveket sértene.

Az MPB szerint "a fogyatékkal élők is sportolnak a kiemelt sportágakban", s példának többek között a kerekesszékesek kosárlabdáját, a látássérültek kézilabdáját, valamint az értelmi fogyatékosok labdarúgását emeli ki.

A közleményben kitérnek arra, hogy Magyarországon a fogyatékkal élők nem részesülnek a sportágakat érintő kedvezményekből, mert "a fogyatékkal élők esetében specifikus sportszövetségek látják el a szakszövetségi feladatokat."

Az MPB szerint a törvénytervezet jelenlegi formájában nem felel meg az Országgyűlés által 2007 nyarán elfogadott XCII. törvény 30. cikk 5. pontjának, amely a fogyatékosok sportban való részvételét szabályozza.

"Meglátásunk szerint a törvénytervezet jelenlegi formában történő elfogadását követően több fórumot fog megjárni - áll a közleményben. - Számítani lehet az Országgyűlési Biztos Hivatala, az Egyenlő Bánásmód Hatóság és több civil szervezet érdekvédelmi lépéseire."

Az MPB és a Fogyatékosok Országos Nemzeti Sportszövetsége (FONESZ) szerint a "terület felzárkóztatása és a pozitív diszkrimináció jegyében jó üzenete és kedvező társadalmi hatása lenne, ha a törvény a látvány-csapatsportágak és a fogyatékkal élők versenysportját helyezné a kedvezményezettek körébe."



MTI - barikad.hu
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrző kód:


Írd be az ellenőrző kódot:

Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Vona Gábor köszöntője
Vona Gábor (a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Magyarország leendő miniszterelnöke) köszöntője
Tömör-Tones Zsolt köszöntője
Tömör-Tones Zsolt (a Jobbik Magyarországért Mozgalom Sportkabinetjének vezetője) köszöntője

Nyilvános szavazás
Ön szerint kik lennének a legalkalmasabbak a jelenleg felső vezetés nélkül maradt FTC Labdarúgó Zrt. Irányítására?

Volt szocialista államtitkár

Ferencvárosi kötődésű volt labdarúgók

Baloldalhoz köthető személyek

Ferencvárosi kötődéssel nem rendelkező üzletemberek

Legújabb cikkek
· A sporttal összefügg...
· Szilágyi György fels...
· Szilágyi György inte...
· Balczó Zoltán a Jobb...
· Tömör-Tones Zsolt kö...
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Üzenőfal
Név:

Üzenet:

Ellenőrző kód:


Írd be az ellenőrző kódot:



16/07/2010 07:53
A fórum (egyenlőre kísérleti jelleggel) működik. Várjuk ötleteiteket ott is!

Csaba
14/07/2010 04:09
Esetleg egy fórum motor telepítése?

kritikus
11/07/2010 21:54
nem csak hetente 1x kéne frissülni...

23/06/2010 21:33
Várjuk látogatóink ötletét, hogyan fejleszthetnénk az oldalt! Ha bárkinek tudomása van olyan sporteseményről, amelyre olvasóink kíváncsiak lehetnek, kérem írjon a kapcsolat menüponton található email

pisti
23/06/2010 20:49
én meg mást is...

Tamás
01/06/2010 07:24
Hiányolom a kajak-kenu világkupa beszámolót

Tárogató Hangján/Ekpafat
17/05/2010 15:02
Gratulálok az oldalhoz! Jó egészséget, sok sikert a további munkához!

Erika
07/05/2010 10:40
Adjon az Isten ! Remek oldal ! Gyermekeinknek szüksége van a rendszeres sportra, viszont egy sportegyesületben olyan havi költségek vannak, hogy azt kész katasztrófa kifizetni. Két gyermeknél szinte

Magyar Rendet!
06/05/2010 11:25
Amíg sportpályafutását végigbundázó focisták előbb csomagtartóból "kereskedve2 aztán üzleteket nyitva randalírozhatnak addig nem lesz rend!!!

levente
04/05/2010 23:47
Biztosíthatom a sportrepülőket, hogy figyelemmel kísérjük a pályafutásukat! Magam is nagy rajongója vagyok a a sportrepülőknek!

Generálási idő: 0.04 másodperc 38,265 egyedi látogató