Szeptember 08 2010 03:45:11
MOB: Schmitt megy - jön Kokó?
Schmitt Pál az államfői poszt átvételével párhuzamosan lemond a Magyar Olimpiai Bizottság vezetéséről. A MOB elnöke utódjaként szívesen látna egy olimpikont - derült ki a debreceni öttusa Eb kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

A MOB vezetője a debreceni viadal mellett a budapesti úszó Eb-t, valamint a szintén fővárosi triatlon-világbajnokságot említette az idei legjelentősebb magyarországi sportesemények között.

A sajtótájékoztatón a további MOB-szerepvállalására vonatkozó kérdésre reagálva azt mondta: nem ő dönti el, hogy maradhat-e az olimpiai bizottság vezetője köztársasági elnökként, e tekintetben az alkotmány világosan fogalmaz, ezért valamennyi tisztségéről le fog mondani.

"Szívesen látnék utódomként egy olimpikont" - tette még hozzá újabb felvetésre reagálva, nevet azonban nem említett.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere ehhez kapcsolódva úgy fogalmazott: ő mint MOB-tag azt az álláspontot képviseli, hogy ne csupán olimpikon, hanem olimpiai bajnok legyen a következő MOB-elnök. Ezzel valószínűleg Kovács "Kokó" István ökölvívóra gondolt, bár a Schmitt által korábban favorizált Vaskuti István kenus is büszkélkedhet ötkarikás aranyéremmel.


MTI - barikad.hu
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrző kód:


Írd be az ellenőrző kódot:

Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Vona Gábor köszöntője
Vona Gábor (a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Magyarország leendő miniszterelnöke) köszöntője
Tömör-Tones Zsolt köszöntője
Tömör-Tones Zsolt (a Jobbik Magyarországért Mozgalom Sportkabinetjének vezetője) köszöntője

Nyilvános szavazás
Ön szerint kik lennének a legalkalmasabbak a jelenleg felső vezetés nélkül maradt FTC Labdarúgó Zrt. Irányítására?

Volt szocialista államtitkár

Ferencvárosi kötődésű volt labdarúgók

Baloldalhoz köthető személyek

Ferencvárosi kötődéssel nem rendelkező üzletemberek

Legújabb cikkek
· A sporttal összefügg...
· Szilágyi György fels...
· Szilágyi György inte...
· Balczó Zoltán a Jobb...
· Tömör-Tones Zsolt kö...
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Üzenőfal
Név:

Üzenet:

Ellenőrző kód:


Írd be az ellenőrző kódot:



16/07/2010 07:53
A fórum (egyenlőre kísérleti jelleggel) működik. Várjuk ötleteiteket ott is!

Csaba
14/07/2010 04:09
Esetleg egy fórum motor telepítése?

kritikus
11/07/2010 21:54
nem csak hetente 1x kéne frissülni...

23/06/2010 21:33
Várjuk látogatóink ötletét, hogyan fejleszthetnénk az oldalt! Ha bárkinek tudomása van olyan sporteseményről, amelyre olvasóink kíváncsiak lehetnek, kérem írjon a kapcsolat menüponton található email

pisti
23/06/2010 20:49
én meg mást is...

Tamás
01/06/2010 07:24
Hiányolom a kajak-kenu világkupa beszámolót

Tárogató Hangján/Ekpafat
17/05/2010 15:02
Gratulálok az oldalhoz! Jó egészséget, sok sikert a további munkához!

Erika
07/05/2010 10:40
Adjon az Isten ! Remek oldal ! Gyermekeinknek szüksége van a rendszeres sportra, viszont egy sportegyesületben olyan havi költségek vannak, hogy azt kész katasztrófa kifizetni. Két gyermeknél szinte

Magyar Rendet!
06/05/2010 11:25
Amíg sportpályafutását végigbundázó focisták előbb csomagtartóból "kereskedve2 aztán üzleteket nyitva randalírozhatnak addig nem lesz rend!!!

levente
04/05/2010 23:47
Biztosíthatom a sportrepülőket, hogy figyelemmel kísérjük a pályafutásukat! Magam is nagy rajongója vagyok a a sportrepülőknek!

Generálási idő: 0.39 másodperc 38,654 egyedi látogató